A hídépítők
Van egy régi, kedves családi játék: a felnőttek összefonják karjaikat jó szorosan, mintegy hidat alkotva, hogy ezen azután a gyerekek végigmászhassanak. Szerepjáték ez nekik arra, hogy ráérezhessenek a felnőttek iránti bizalom, a biztonság, az összefogás erejére.
A régi rómaiak papjaikat „pontifexnek”, hídépítőknek nevezték, mert a szó szoros értelmében azok is voltak. A kereszténység átvette ezt a fogalmat, miszerint az igazi hídépítő, „pontifex”: az Isten és ember közötti híd újjáépítője.
Így mondhatjuk azt, hogy a szociális munka is hídépítés, mert megpróbálja áthidalni a problémák közötti szakadékokat, hozzásegíteni ahhoz, hogy mindenki emberhez méltó életet élhessen. MINDENKI!!!
A problémák szinte az emberrel együtt léteznek, ezeket nem tudja mindig kikerülni, de nem is az az igazi rossz, ha valakinek nem jó az egészsége, hanem, ha nincs, aki ápolja. Nem az a legnagyobb baj, ha valaki munkanélküli, hanem, ha nincs reménye sem, hogy munkát fog találni. Gyermeküket egyedül nevelők, magukra maradt öregek, fogyatékkal élők, menekültek, szenvedélybetegek, elesettek, hátrányos helyzetben lévők: ők a mindennapok igazi szenvedői.
A mi hídépítő feladatunk, segítés, ítélkezés nélkül, támogatás, kizárás, megkülönböztetés nélkül. Az így épített szeretet, megbecsülés, remény hídjára mindenki szívesen rálép.
A hidunk pedig az erőnkkel egyenes arányban egyre csak növekszik, áthidalja a szakadékokat, előbbre viszi a világot, és ha jól dolgoztunk, mindig lesznek követőink, újabb hídépítők.
A „Jobb Otthon” Alapítvány munkatársai is azon dolgoznak, hogy sok kis hidat verjenek, megoldásokat keressenek a problémákra főállású, professzionális szociális munkásokként.
Liszits Ferencné (volt munkatársunk)
