A „Jobb Otthon” Szociális és Egészségügyi Ellátásért Alapítvány a TÁMOP-3.3.5/A-08/1-2009-0049 számú, „A Tanoda program megvalósítása Sárkeresztúron” című pályázat megvalósítójaként 21 995 820 forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el.
A program Sárkeresztúron valósul meg 2010 januárjától kezdődően, kezdetben a Művelődési Házban, majd idén májustól egy családi házban.
Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló projektben vállalt tényleges szakmai munka 2010 áprilisától zajlik. A projekt célcsoportja a Sárkeresztúron élő hátrányos helyzetű gyermekek. A szakmai munka szervesen illeszkedik a helyi oktatási rendszerbe, teljes körű kapcsolatot tart a közoktatási intézményekkel.
A Tanoda feladata nem elsősorban a korrepetálás, sokkal inkább a műveltségi területenként megszervezett fejlesztő és ismeretbővítő foglalkozásokkal, egyéni képességfejlesztéssel, a helyi társadalom értékeinek megismertetésével a tanulók lehető legharmonikusabb szocializációja.
A Tanoda Program alapvető célja az iskolai lemorzsolódás csökkentése és a továbbtanulási utak megerősítése a Sárkeresztúron élő halmozottan hátrányos helyzetű és/vagy roma tanulók körében. A Tanoda létrehozásával egy olyan befogadó légtér kialakítását terveztük, mely a bizalmas kapcsolati rendszer által elősegíti a tanulók személyiségének szabad kibontakozását, képességeik fejlesztését, ezáltal segíti a gyerekek formális iskolai keretekbe történő integrálódását is.
Cél, hogy a képességfejlesztés eredményeként a pedagógusok felismerjék a lappangó tehetségeket, megkezdődjön a tehetséggondozás is a felzárkóztatással párhuzamosan. Továbbá cél az is, hogy a tehetség és képesség kibontakoztatását segítő, a különböző kompetenciaterületek fejlesztését célzó, a szociális hátrányokat enyhítő, a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos, a továbbtanulást közvetlenül segítő, a lemorzsolódást csökkentő tevékenységek összhangban a közösségépítő tevékenységekkel kapcsolódjanak egymáshoz, segítsék a Tanodába járó gyerekek iskolai eredményességét.
A Tanoda a gyerekek és szüleik által saját elhatározásból választott tanulást segítő és menedzselő családias, a résztvevők személyes oktatási igényeihez messzemenőkig alkalmazkodó forma. Tanodánk minden hétköznap várja a résztvevő gyerekeket, délután 13 órától, közvetlenül az iskolai tanítási idő befejezésétől kezdődően, 17 óráig. A Tanoda nem tanítási órák szerint működik, egyes foglalkozások időtartama a foglalkozás sajátosságaihoz igazodik. A felkínált foglalkozások közül a diákok önállóan választhatnak, a Tanodai munka egyéni órarendek alapján zajlik. A Tanodában rendszeresen van kézműves foglalkozás, zenei foglalkozás, informatikai foglalkozás, német nyelvi foglalkozás, beszélgető kör, filmklub, sport-foglalkozás, kirándulás és különböző témájú előadás. A Tanoda tevékenységei ennek megfelelően:
1. Az iskolában elsajátítandó műveltségi területekhez (illetve tantárgyakhoz) igazodó fejlesztés
2. Fejlesztő, tehetség és képesség kibontakoztatást segítő tevékenységek
3. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek
4. A szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenységek
5. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek
6. A gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos tevékenységek
7. A szülő, a tanuló, az iskolai és a helyi szociális támogató rendszer együttműködésének tevékenységei
8. A továbbtanulást közvetlenül segítő tevékenységek
9. A lemorzsolódás megakadályozását elősegítő tevékenységek
Tanodánk alapelve: az egyéniséget nemcsak az egyes emberrel, hanem az etnikai közösségekkel kapcsolatban is értéknek tekinteni.
Az eredményes működést segíti elő a Művelődési Házban működő Könyvtár és a médiatár is. Sikeres „Könyvtámasz” és „Közhasznú számítógépek” pályázatainknak köszönhetően megkezdhettük saját házi könyvtárunk és médiatermünk bővítését, a májusban birtokba vett új sárkeresztúri helyszínen.